A 47. ukrán gépesített dandár osztott meg egy felvételt arról, hogy egy M2 Bradley alig néhány méterről nyit tüzet két orosz BMP-2-es gyalogsági harcjárműre.
2023 volt az orosz-ukrán háború első teljes éve. Bár a frontvonalakon nem következett be igazán nagy változás idén, a két hadsereg – különösen az ukrán fegyveres erők, köszönhetően nyugati szövetségeseik támogatásának – rengeteg új platformot vetett be a másik legyőzésére. Cikkünkben azokat az „új” eszközöket igyekeztünk összeszedni, amelyek lehetőséget kaptak a képességeik bemutatására a harctereken. Az alábbi listán azokat tekintettük új eszközöknek, amelyek korábban nem jelentek meg az orosz-ukrán háborúban – így felkerült a listára az az M2 Bradley is, amely már több, másik konfliktusban bizonyított.
Rövid videófelvétel került fel az X-re (korábbi nevén Twitter), amely alapján úgy tűnik, az ukránok összegyűjtötték és páncélostemetőt csináltak a menthetetlen amerikai M2 Bradley-k maradványaiból.
Továbbra is heves harcok zajlanak a donyecki Avgyijivka térségében: az orosz erők az éj leple alatt próbálták áttörni az ukrán védvonalakat Sztyepove mellett. Videófelvétel alapján úgy tűnik, egyetlen ukrán M2A2 Bradley állította meg az orosz támadást a szektorban.
Az ukrán védelmi minisztérium osztotta meg a videót X-en (régebbi nevén Twitteren), amelyen az Amerikai Egyesült Államok által adományozott M2 Bradley gyalogsági harcjárművek támadása látható.
Úgy néz ki, igazak azok a hírek, melyek szerint az orosz katonák hadizsákmánnyá tettek egy amerikai M2A2 Bradley lövészpáncélost, friss képsorok láttak napvilágot az orosz médiában, melyek egyértelműen bizonyítják, hogy Putyin emberei ki tudták húzni a páncélost a frontvonalról.
A Sky News értesülései szerint Bulgária a korábban megbeszéltekkel ellentétben mégsem adja át Ukrajnának saját BTR-60PB páncélozott szállító harcjárműveit.
Orosz források bejelentették, hogy megkaparintottak egy újabb amerikai gyártmányú M2A2 Bradley gyalogsági harcjárművet az ukrajnai harcok során. Fotókat is közzétettek, a geolokáció azonban másra enged következtetni.
A közösségi médiába került fel a felvétel, amelyen egy amerikai gyártmányú M88A2 páncélozott műszaki mentőjármű vontat egy lánctalpát elveszített M2A2 Bradley lövészpáncélost.
A közösségi médiában jelent meg egy felvétel, amely kitűnően összegzi Ukrajna legutóbbi támadási kísérletének eredményeit, egyben rávilágit az ukrán haderő egyik jelentős problémájára.
Az orosz állami fegyvervállalat, a Kurganmaszavod megállapította, hogy az általuk gyártott BMP-3 gyalogsági harcjármű minden tekintetben felülmúlta az amerikai M2 Bradley-t a harci teljesítmény tekintetében - számolt be róla a Ria Novosztyi.
Miután oroszpárti források arról számoltak be, hogy egy ellenlökés során sikeresen visszafoglalták a falu felét, szerda estére kitűzték az ukrán csapatok a zászlót a falu déli csücskében található egykori iskola épületére.
Egyre több orosz forrás ismeri el a porrá rombolt falu területén az ukrán előretörés tényét, miközben harctéri felvételek is előkerültek, amelyek az állítólagos ukrán jelenlétet bizonyíthatják a faluban.
Nagyon úgy néz ki, hogy elkezdte a fronton felhasználni a nyári offenzíva következő szakaszára tartalékolt harcjárműveket az ukrán vezérkar. Megjelentek a fronton a Marderek, Strykerek, Challenger 2-es harckocsik. Arra, hogy ez így alakult, kétféle magyarázat van.
Mostanra minden bizonnyal az orosz tankelhárító aknák váltak az ukrán páncélos alakulatok legnagyobb rémévé, ezt pedig egy újabb felvétel tanúsítja, melyet egy ukrán Bradley lövészpáncélos tornyára szerelt kamera készített.
A most kezdődő orosz Armija-2023 fegyverexpon kiállításra kerülnek az orosz-ukrán háborúban zsákmányolt nyugati páncélosok, köztük német Leopardok, francia AMX-ek és az amerikai M2A2 Bradley gyalogsági harcjárművek is – számolt be róla a Ria Novosztyi orosz hírportál.
A háború szörnyűségei közepette is jelennek meg meglehetősen mókás felvételek Ukrajnában. Elég csak az ukrán védelmi vonalakat közelről megszemlélő tehenekre, vagy a lövészárkot megszálló hódokra gondolni. Most egy M2 Bradley gyalogsági harcjármű esett "áldozatul" a négylábúaknak.
Orosz források osztották meg azt a felvételt, amelyen három ukrán M2A2 Bradley indít támadást, azonban az orosz csapatok lecsapnak a páncélos konvojra.
Közel két hónapja tart az ukrán haderő sokáig tervezett nyári offenzívája, a hadjáratban fontos szerepet játszanak az amerikai M2A2 Bradley gyalogsági harcjárművek (IFV). Jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy hiába elégedettek az amerikai lövészpáncélosok teljesítményével az ukrán katonák, a veszteségek elég súlyosak: az ukrán Bradley lövészpáncélosok közel fele már biztosan elveszett a harcokban.
Friss videó jelent meg a Twitteren, melyen az látható, amint egy csapat orosz katona pózol egy hátrahagyott ukrán Bradley gyalogsági harcjárművel. Amennyiben sikerül elvontatni a páncélost, úgy ez az első alkalom, hogy a típus orosz kézre kerül.